BKB stained glass manufactory

Churches  Várpalota
Madonna's heart



Jézus szíve: A szív bibliai-keresztény értelmezésben az ember testi és szellemi központja, az érzelmek, föként a szeretet székhelye. A padovai Cappella degli Scrovegni freskóján (1305-1307) Giotto úgy festette meg Caritas alakját, hogy Isten iránti szeretete jeléül egy szívet tart; ezt Istentől kapja és ugyanakkor neki is adja. A lángoló szív, az Isten iránti odaadó szeretet jelképe, a barokk művészetben számos szentnek az attribútuma, pl. Szt. Ágostoné, Padovai Szt. Antalé, Svédországi Szt. Brigittáé (kereszttel vagy IHS-felirattal), Xaveri Szt. Ferencé, Loyolai Szt. Ignácé, Sienai Szt. Kataliné (kereszttel), Avilai (Nagy) Szt. Terézé (nyíllal). A középkori misztika hatására, főként a Krisztus szenvedésében való elmélyülés eredményeképpen alakult ki a Jézus szívetisztelet, Jézus szívét kereszttel, Krisztus sebeivel (néha rózsa alakjában) és Krisztus szenvedésének eszközeivel ábrázolják. A szívben néha a gyermek Jézus látható máskor a keresztrefeszítés szögei vannak beleszúrva. A legelterjedtebb típust Pompeo Batoni teremtette meg (1760, oltárkép a római Il Gesúban): Jézus baljában melle előtt tartott saját szívére mutat. A 17. sz.-tól kezdve ábrázolják Jézust a mellén látható sugaras szívvel, ahogyan Alacoque Szt. Margit látta víziójában 1675-ben Paray-leMonialban (Burgundia), ami a 19. sz.-ban a felvirágzó Jézus szíve-tisztelet központja lett. A szívben néha Jézus nevének rövidítése (IHS) olvasható. Máriát is ábrázolják a mellén látható sugárkoszorús szívvel vagy a Mária hét fájdalmát jelképezö hét tőrrel a szívében. Barokk úrmutatók néha szív alakúnak készültek: az oltáriszentségben Isten szeretete nyilvánul meg az emberek iránt.

(A keresztény művészet lexikona, Corvina, Szerkesztette Jutta Seibert, a Herder Verlag lexikonszerkesztőségének a közreműködésével. A mű eredeti címe: Lexikon christlicher Kunst Themen, Gestalten, Symbole Verlag Herder, Freiburg im Breslau 1980. Fordította: Harmathné Szilágyi Anikó Hungarian translation, Harmathné Szilágyi Anikó, 1986, 1994. A magyar változat munkatársai: Körber Ágnes, Marosi Ernő, Szilárdfy Zoltán, Végh János)